A hurrikánok elnevezése mögött nem a véletlen áll, ugyanis az ENSZ-hez tartozó Meteorológiai Világszervezet (WMO) évekkel előre elkészíti a listákat, amelyeken a trópusi viharok és hurrikánok nevei szerepelnek. Ezeket a listákat hatévente újrahasznosítják – például a 2019-es névsor 2025-ben ismét használatban van, és 2031-ben ismét előkerül majd.

A listákon váltakoznak a férfi és női nevek, és nem tartalmazzák a Q, U, X, Y és Z betűvel kezdődőket, mivel ezekhez nehéz megfelelő neveket találni. Amikor egy évben több mint 21 vihart regisztrálnak, egy tartaléklista lép életbe.

Egy vihar akkor kap nevet, amikor eléri a trópusi vihar erősségét – vagyis a szélsebessége meghaladja a 63 km/h-t. Amint a szélsebesség eléri a 119 km/h-t, a trópusi vihar hurrikánná minősül a Saffir–Simpson-skála szerint.

A névadás hagyománya az 1950-es évekig nyúlik vissza. Kezdetben a viharokat véletlenszerűen, néha hajókról vagy helyszínekről nevezték el. 1953-ban az amerikai NOAA bevezette a hivatalos emberi neveket, majd 1979-től a WMO vette át a gyakorlatot.

A nevek legfőbb célja, hogy segítsék a kommunikációt, mivel a rövid, könnyen megjegyezhető nevek csökkentik a zavarokat, amikor egyszerre több trópusi vihar is aktív.

A legsúlyosabb hurrikánok neveit viszont „nyugdíjazzák". A WMO évente értékeli, mely viharok okoztak olyan súlyos pusztítást vagy emberáldozatot, hogy a nevüket már nem illik újra használni. Így például az Ida név 2021-ben kikerült a listáról, miután a hurrikán több mint száz halálos áldozatot követelt, helyét 2027-ben az Imani név veszi át.

A döntést a WMO bizottsága szavazással hozza meg. Egy tag javasolhatja egy név visszavonását és az új név kijelölését, ugyanakkor nincs szigorú szabály, inkább konszenzuson alapuló döntésről van szó.

Leggyakrabban az ábécé középső betűivel kezdődő nevek kerülnek ki a listáról, mivel ezek a hurrikánszezon csúcspontjához köthetők. Néhány név azonban évtizedekig megmarad: például a „Beryl" 1960 óta több alkalommal is szerepelt, és csak 2024-ben törölték végleg.